Hosszas beszélgetések után arra jutottunk a guild régebbi tagjaival, hogy szükséges változtatni a guildben jelenleg fennálló szabályrendszeren. A guildben megváltozik pár dolog, igazából ez az aktív tagok guildben betöltött szerepét abszolút nem változtatja meg, ez inkább azokra vonatkozik, akik keveset játszanak...
Megváltozik egy kissé a guild vezetése, megváltoznak a guildben a rankok, a rankokhoz tartozó jogosultságok, megváltoznak a tagfelvétel szabályai, kinek mennyi altja lehet, és még pár kisebb dolog, amiről még nem egyeztünk meg.
A guild vezetése:
Leaderünk maradt Hontalan, míg az officerek lesznek: Szyl, Morcidóri, és én (Zavarodott). Szerepük megváltozik. Több kötelezettségük, és több joguk is lesz. Ezek között leginkább a guild invite, és guild kick lesz az amit érdemes megemlíteni.
A legrégebbi guild tagjaink a Harcedzett rank alatt fognak játszani, a "serious" playerek pedig a Veterán alatt. A többiek lesznek a Tagok, és az újoncok, míg lesz egy Alt rank is, melynek újabb szabályai lesznek. Altokat ezentúl azok a karakterek tarthatnak majd, akiknek a main karaktere meghaladja az RR55-ös szintet. Azért van erre szükség, hoyg az emberek ne össze-vissza játszanak majd low-lvl karkterekkel. Egyenlőre erről ennyit.
Jogosultságok:
Az előbb megemlítettem, hogy az egyik legfontosabb újítás számomra, hogy a guild kick, és guild invite az officerek, és a leader kizárólagos jogköre lesz. Keepclaimer, és zászlóvivő csak veterán+os karakter lehet. Ezek alatt a tagoknak és az újoncoknak van a legkevesebb jogosultsága. Ezzel is ösztönözve őket, hogy nyomassák a karijukat és egyre több jogokat kaphatnak. Nekik igazából egy fontosabb joguk lesz a guildbank első kettő ablakát tudják használni. Erről is egyenlőre ennyit.
Tagfelvétel:
- csak rank 30+ player
- jelenleg csak healer, és melee klasszra van szükség
- csak main karaktert invelünk
- aktív legyen
- olyan karakterrel játszon, ami minimum eléri a későbbiek során az RR55-öt
- elbeszélgetés a guild officerekkel, vagy a leaderrel
- Teamspeak a gépeden, QQ addon az Interface/Addons könyvtárba
- csapatjátékos legyen, valamint kompomisszumkész
Összegzésként:
Jelenleg ezek a fontosabb változások, a részletek majd a későbbiek során kidolgozásra kerülnek, de alapvetően ezt a vonalat szeretnénk tartani. Igazából tényleg semmi nem fog változni, csak annyi, hogy nagyobb aktivitást várunk, valamint kevesebb sírást.
Brutálisan "bekeményítettünk". Rettegjen minden inaktív ember. Nah nem ilyen vészes a helyzet, csak szükség volt kicsivel szigorúbb szabályokat hozni, mert kezdett anarchia uralkodni, pedig a guildnek az lenne a lényege, hogy kicsit organizáltabb legyen a csapatunk.
Jó játékot! ;)